Borbély Imre első levele Markó Bélához

Borbély Imre egyike volt azoknak, akik támogatták azt, hogy a közös nemzetépítés, a közös autonómiaküzdelem jegyében bizalom-megelőlegező gesztusként a nemzeti autonomista oldal átengedje az elnöki tisztséget Markó Bélának, azért, hogy láthassa a másik tábor, hogy az autonomistáknak nem a pozíciószerzés a célja, hanem az, hogy az erdélyi magyarság érdekvédelmi szervezete egységben, egyetértésben harcolja ki kollektív jogait.

Markó nem szolgálta meg a belé vetett bizalmat, erősen vitatható szerepe volt a Neptun-ügyben, semmit nem lépett a lényeges brassói önépítő célkitűzések vonatkozásában (autonómia-statútumok, nemzeti kataszter, belső választás) és egyértelműen sáros volt a Nagy Benedek-ügyben, a Tőkés László ellen indított minősíthetetlen támadás idején: ahelyett, hogy kiállt volna az megrágalmazott tiszteletbeli elnök mellett, válságstábot hívott össze, hogy a méreg, a rágalom minél jobban beigya magát a köztudatba.

Borbély Imre 1995 első felében három levelet írt Markó Bélának, melyek közül csak a harmadik, a nyílt levél került a  nyilvánosság elé mindeddig.

De az első kettő is érdekes lehet, mint kordokumentum és primér forrás.

Ezekre utalt Markó Béla egy meglehetősen demagóg fordulattal azon az SZKT ülésen, melyen Borbély Imre szétosztotta nyílt levélét: “hozzam nyilvánosságra azokat a leveleit, melyekben zsarolással vádol?” kérdezte nagy hangon.

Igen, nyugodtan nyilvánosságra lehetett volna hozni ezeket, amint azt most meg is teszem, apámmal egyébként egyeztetett módon. Úgy beszéltük meg, hogy e levelek benne lesznek az interjúkötetben, ami ebben az évben meg fog jelenni emberi számítás szerint. Addig is elolvashatja bárki a blogon. (Egyébként nem zsarolásról van szó e levelekben, hanem zsarolhatóságról.)

Íme  az első level, változtatás nélkül.

(BZSA) 

(Borbély Szilárd fotója, készült 2009. augusztus 11.-én)

              Kedves Béla!

            Mind politikai szempontból, mind pedig személyi vonatkozásban szükséges, hogy szóljak Hozzád. Az irántad érzett szimpátia, szellemi megbecsülés és politikai tisztelet késztet arra, hogy a személyes megszólítás ezen formáját válasszam. 

            Bizonyára emlékszel, jóval a III. Kongresszus előtt jeleztem Neked, hogy Benned láttam azt az embert, aki intellektuális, morális és politikai beállítottság szempontjából optimális megoldást jelent az autonomia-igény kinyilvanítása és az erdélyi magyarság RMDSz-urnákhoz járulása közötti nehéz átmeneti periódus kezelésére.

            Azt is tudod, hogy Tőkés László jelölésének utolsó pillanatig való lebegtetése azért volt szükséges, mert egy pillanatig sem bízhattunk abban, hogy azok, akik a Kolozsvári Nyilatkozat elfogadásáig körmük szakadtáig ellenezték az autonómia-igény kinyilvánítását, be fogják tartani a kerekasztal-megbeszéléseken létrejött megegyezéseket.  Félő volt, hogy lobbizás és a teremhangulat félelem-politikával történő befolyásolása révén a kongresszuson semmissé teszik azt, amit a kerekasztal tömegmanipulációs lehetőségtől mentes körülményeiben magukévá kellett tegyenek (hogy mennyire valós alapja volt a bizalmatlanságunknak, bizonyítja az a mód, ahogy ugyanez a társaság a gyergyói SZKT előtt hozott gentleman agreement-et Borbély Ernővel kapcsolatosan felrúgta. Ezt azért tehették, mert már nem lebegett ott Tőkés László esetleges elnökké választása, mint Damoklesz-kard a fejük felett).  Tőkés Lászlót csak végső esetben, ha már minden egyezség szakadt, lett volna szabad kitenni az elnökségi tisztséggel járó politikai eróziónak, hiszen ő nem pusztán erdélyi magyar, hanem összmagyar szempontból is egyesítő, integráló, szimbólumerejű személyiség. 

            A társnemzeti státusz nem egyéb, mint az autonomista politizálás végkifejlete; ez nem feltételezi, de a dolgok logikájából eredően magába foglalja a tömbmagyar területi autonómiát, illetve az ország federatív berendezkedését. Ez utóbbi elképzelést '90 elején Temesváron ismertettem bel- és külföldi médiumokkal, majd késő ősszel Domokos Gézának azt indítványoztam, írásban, hogy az RMDSz az alkotmányvita során ajánlja Románia történelmi tartományai szerinti föderalizálását. Ebből, ha federáció nem is lett volna, de a gondolatot a felkavart sajtóvihar szenzáció erejével vitte volna be a köztudatba. 

            A II. Kongresszus után (melyre, mint tudod, a társnemzeti koncepcióval jelentkeztem), az első elnökségi gyűlésen kértem, az RMDSz önren­delkezési koncepciójának a megvitatását. Ezt Domokos expressis verbis visszautasította, mint olyat, ami Romániában elképzelhetetlen. Tokay György Domokos érvelését azzal támasztotta alá, hogy az akkori program 3. pontja kisebbségnek nevezi közösségünket. Az én "jogi érvelésem" a program 2. pontjában foglalt (Balázs Sándor által megfogalmazott) társ­nemzeti definícióra támaszkodott. Attól kezdve az országos elnöksé­gi gyűlések szinte mindegyike, legalább is érintőlegesen ebbe a vitába torkollott.

            A Kolozsvári Nyilatkozat időpontját és módját (Szent Mihály templomi eskü) 1992. augusztus 20.-án közöltem zárt körben az RMDSz akkor Budapesten tartózkodó autonomistái és az Erdélyi Világszövetség vezetősége között összehívott ad-hoc megbeszélésen. Szándékom felfedésére azért volt szükség akkor, ott, hogy eltérítsem nevezett szervezetet abbéli szándékától, hogy az erdélyi magyarság nevében Budapesten nyilvánítsa ki autonómia-igényünket. 

            Mindezeket azért tartom szükségesnek itt felemlíteni, hogy érzékeltessem veled nemzeti közösségünk önrendelkezése iránti elkötelezettségem mértékét - ez segítsen téged jövőbeli állásfoglalásaim bemérésében. Az a tény, hogy a szatmári eset kapcsán megkíséreltél hallgatásra bírni, arra utal, hogy még nem ismersz eléggé.  Szerintem az olyan erőteljesen polarizált politikai erőtérben, mint amiben ténykednünk kell - ahol világosan kitapintható a negatív elnyomó szándék és a pozitív szabadságigény egymásnak feszülése - a politikai irányultság helyessége egyrészt könnyen meghatározható, másrészt világos és kiszámítható kell legyen. 

            Mint azt már közöltem Veled a választási kampány alatt, én minden fellépésem alkalmával kifejtettem, hogy a szenátori funkcióra azért pályázom, hogy a parlamenti demokráciák belső logiká­jának megfelelően erősebb bázissal, elismertebb státussal képvi­selhessem autonómia-igyekezetünket bel- és külföldön. Azt is nyilvánvalóvá tettem, hogy parlamenti szereplésemnek kizárólag politikai dimenziót kívánok adni. Önmagamnak kitű­zött, (ki is nyilvánított) szándékom egyrészt bizonyítani azt, hogy lehetséges az, amit mások lehetetlennek mondottak. Azt a célt követtem, hogy az RMDSz-frakció sajátos műkődési feltételei miatt (álparlamentarizmus, fundamentalista etnokrata igyekezet még a "szövetségesek" soraiban is) lépjen túl a klasszikus, szűk (román) törvényhozói funkcióján és váljék az autonómia egyik szellemi műhelyévé. Ez az igyekezetem a frakciótársak egy részének hasonló elképzeléseivel találkozott - igy különösebb formaságok mellőzésével, említett tevékenység állandó jellegűvé vált.

            Másrészt viszont, az Országos Elnökségben töltött idő alatt megtanultam kiismerni Domokost és  szűkebb bizalmasait. Király Károly a Brassói Lapok 1994 január 28.-február 3.-i számában nyilvánosságra hozott (általam már jóval régebben ismert) háttérinformációi a Front és az RMDSz kezdeteiről ékesen szemléltetik Domokos idejét múlt, károssá vált, szinte beteges kompromisszumkényszerét, simulékonyságát, kollaborációs reflexeit. Abban, ami legfontosabb,  a célkitűzésben, a Kolozsvári Nyilatkozat, meghozta ugyan az egységet, és az elvi tisztázás által ugrásszerűen csökkentette a kollaborációs veszélyt, mégis, nem lehet kizárni egyes beidegződések, érdekösszefonódások, csábos körülmények további működését. A PER folyamat és a Neptun-eset ezt egyértelműen bizonyitja. A kollaborációs potenciál újbóli nagymértékű csökkenését már csak a politikai függetlenségünk, autonómiánk jogi elismerése hozza majd. Addig is szükségesnek tartom önfelvállaltan őrködni politikánk tisztasága felett. Meg akarom őrizni az RMDSz-t az ügyünket szennyező és fékező kollaboratív hatalomközelségtől. Ez utóbbi cél az én sze­memben oly természetes, hogy követését egyenesen elvárom minden frakciótarsamtól; erre  születésünk, neveltetésünk, magyar lelkiismeretünk ad mandátumot.

            Eddigi szereplésed nagy vonalakban igazolta azt a bizalmat, amit eddig irántad éreztem.   Mind a mai napig nem bántam meg azt, hogy jelölésed támogatása körül szembeszálltam elvbarátaimmal, vállal­va ódiumát még annak is, hogy egyesek közülük időlegesen azt gondolták rólam, hogy lepaktáltam Verestóyval. Mindenek előtt ki szeretném emelni azt, hogy szerintem a lehető legkövetkezetesebben képvi­seled az autonómia gondolatát, amit a Szervezet felé és kifele megyőzően, kreatívan és határozottan közvetítesz. Erdélyiségedhez, magyarságodhoz és elhivatottságodhoz nem férhet kétség. 

            Ám sajnos, történt néhány olyan dolog, ami - ha nem tudunk rajtuk változtatni - törvényszerűen oda vezet, hogy szembekerülök Veled, és velem együtt minden bizonnyal azok is, akik elejétől fogva elvbarátaim voltak. Ezt mind személyre vonatkoztatva, mind pedig ügyünkre nézve károsnak tartanám. Azért írok, hogy ezt elkerüljük.

            Habár a kisebbségi és autonómia törvénytervezetünk, valamint a memorandum jelentős előrelépést jelent a Kolozsvári Nyilatkozat által megszabott úton, mégis aggasztó késésbe kerültünk az önmegszámlálás (magyar közösségi kataszter) dolgában, valamint belső választási törvényünk kidolgozásában.  Ezt nem lehet a felelős ügyvezető alelnök, Magyari Nándor László tunyaságára (vagy SZDSZ-közelségére) hárítani.  Ha valaki nem megfelelő - le kell váltani.  Ez már a Te felelősséged is.

            Nem jött létre mind a mai napig az általam is sürgetett külpolitikai stratégia.  Ez politikánkat megfosztja a szükséges koherenciától, teret nyújtva az improvizációknak és belső ellentmondásoknak.  E stratégia az olyan kétes lojalitású politikusainkat is, mint Frunda György, a kollektív döntés erejével a helyes, offenzív, ügyképviseletre kötelezné.  Egyben megadná a számonkérés elvi feltételét.  Ez utóbbi konkrét működése viszont feltételezi külpolitikát folytató politikusaink kölcsönös kontrollmechanizmusát. A III. Kongresszus döntése Téged tesz felelőssé külpolitikánkért. 

            Utánajártam annak a Tokay-kijelentésnek, amit a Neptun - SzKT-n saját védelmében felhozott, éspedig azt, hogy Te tudtál a készülő neptuni tárgyalásról. Értesüléseim szerint ez ügyben közted és a tárgyalók között éles szóváltás történt az RMDSz bukaresti székházában. Ezek szerint a "Trió" nem csak hogy nem rendelkezett mandátummal, hanem elnöki elmarasztalás és tilalom dacára ment a hatalommal paktálni. Logikusan következik az, hogy ha Te ezt (kötelességedhez híven) rögtön kinyílvánítod, elkerülhettük volna közösségünket megosztó (egyeseket zsákutcába, tévútra terelő) sajtóháborút.  Megvédhettük volna  legfontosabb és (magyar szemmel) makulátlanul megőrzött élő szimbólumunkat, Tiszteletbeli Elnökünket  a meghurcoltatástól.

            Akkori hallgatásodat kizárólag a vásárhelyi tárgyalókhoz fűző baráti szálakra tudom visszavezetni. Baráti lojalitást és ügyünk iránti elhivatottságot egyáltalán mérlegre tenni, hiba. Ez a hiba vonta maga után a következőt, amikor is a trio megvédésére hamis felelősségegyenleget tettél a "tolvajok" és "tolvajt kiáltók" közé. Azon az SzKT-én tett elmarasztaló kijelentésed, miszerint Tőkés László felelős a sajtóviharért azáltal, hogy nem az RMDSz-en belüli vitára bocsájtotta az ügyet, hanem nyilvánossá tette, saját hibád kivetítése Tőkés Lászlóra; akkori állításod egyenesen hamis, mivel Tőkés László két megelőző SzKT-n is írásbeli kísérletet tett arra, hogy a PER-folyamat megvitattassék e fórumon belül.

            Ugyanennek az elsimító politikának egyenes folyománya az, hogy a régi kezekben levő romániai magyar médiumok azóta teljes gőzzel a trió rehabilitálását és a Tőkés-csoport periferizálását művelik. Ez a folyamat feltűnő az Romániai Magyar Szó és a bukaresti román rádió magyar műsora esetében, de sajnos a Vásárhely-centrizmus (és ezen belül a rehabilitációs szándék) tetten érhető az RMDSz Tájékoztatóban is.  Az lehet, hogy az említett tendenciák csak véletlenszerűen felelnek meg tökéletesen a Nastase által meghirdetett erdélyi vonatkozású kormánypolitikának.

            Szomorú, hogy Te is hozzájárulsz ehhez a periferizáló igyekezethez.  Ezt bizonyítja az RMDSz-képviselők kül- és belföldi szerepeltetése is. Példaként, hadd kérdezzem, hányszor tárgyalt a Brassói Kongresszus óta dr. Csapó József külföldön, hányszor lehetett jelen a Romániába érkezett külföldi politikusokkal folytatott RMDSz-megbeszéléseken? Vagy, ami még ennél is súlyosabb, hogyan történhetett meg, hogy az RMDSZ Tiszteletbeli Elnöke nem kapott meghívást Tőled a március 27.-i, vasárnapi különmegbeszélésre Königgel? Hiszen világos, hogy ez a bensőséges találkozó volt a legjelentősebb. Megjegyzem azt, hogy habár hivatalosan Frunda Györgynek helyettese vagyok az Európa Tanácsban, és funkciómnál fogva kötelező módon közelről kellene követhessem a fejleményeket, egyetlen egyszer sem hívtál meg a König és Janson raportőrökkel folytatott megbeszéléseidre. Szereplésem Strassbourgban és Párizsban a véletlen műve és nem a Te döntésed eredményeként történt.  A felsorolt konkrét példák olyan hozzáállást sugallnak, amit még a trióhoz fűződő baráti szálakkal sem lehet magyarázni.  Ez már egy tisztán politikai kérdés, amely mielőbbi orvoslást kíván. 

            Tapasztalva hozzáállásodat, a neptuni kollaboránsok most támadásra szánták el magukat irányomban, amit a március 15.-i parlamenti felszólalásom váltott ki. Ez engem érthető módon lépéskény­szerbe hozott. Ezért kellett mindezeket most, ilyen formán eléd tárnom. 

            Mellékelem Borbély László ellenem felhozott vád­pontjait, valamint válaszomat e provokációra, abból a meggondo­lásból, hogy még a frakció-vita előtt lehetőséged nyíljon a dolgok hig­gadt mérlegelésére és abban a reményben, hogy, ha a frakció közös gyűlése folyamán döntéskényszerbe kerülsz, ez megkönnyítse számodra a helyes álláspont kialakítását.

            Maradok továbbra is tisztelőd, baráti és bizakodó üdvözlet­tel,

                                                                                                                Borbély Imre

Temesvár, 1994. április 17.

         Ui.

1. A szatmári eset körüli fejlemények újabb kérdőjeleket vetnek fel. Nem tudok egyetérteni és nem is fogok beletörődni egy ilyen eklatáns kollaborációs ügy eltussolásába. Hasznosnak tar­tanám az helyzet minél egyértelműbb, világosabb és polit-pszicho­lógiailag hatékonyabb megvitatását az SzKT-n belül.

2. Szükségesnek tartok egy szűkkörű külpolitikai tisztázó vitát az SzKT-t megelőző héten. Azért akkor, hogy az érdekeltek ráérjenek írásba rendezni elképzeléseiket, másrészt az SzKT az esetleg megszülető koncepció körvonalait már megvitathassa, jó esetben ratifikálja.

3.  Kérem hozzájárulásodat egy kimutatás elkészítéséhez, a III. Kongresszus óta megtett külföldi utakról.  Ki, mikor, hová, miből, kinek a megbízásából, milyen döntés folyamán utazhatott az RMDSz (frakció) nevében.

4. Kérem hozzájárulásodat a Borbély Lászlónak 1994. április 9.-én keltezett  válaszlevelemben sürgetett kivizsgálások ügyében.