Az Európai Unió valós céljairól és a második Orbán kormány politikájáról

Napjainkban azzal támadja a Jobbik Orbán Viktort, hogy beengedi a migránsokat, annak ürügyén, hogy a magyar miniszterelnök tett egy taktikai engedményt a DNS vizsgálatot vállaló fiatalkorú jövevények esetére vonatkozóan.

Mi több, arról beszél a Jobbik hivatalos közleménye, hogy 180 fokos fordulatot tett volna a kormány a migránsügyben, ami szemen szedett hazugság, nyilvánvaló, hogy a kormány elsődleges célja továbbiakban is az ország megvédése a honvágyból bűnöző szomáliaiaktól és (a kanadai ügyészség szerint) az áldozat empátiájára szoruló, a nemi erőszakot sportból, természetes gesztusként elkövető, a gaztettet eseteként a világhálón közvetítő muszlimoktól. Ha nem így lenne, nem épített volna a kormány második kerítést, hanem lebontaná az elsőt, az lenne 180 fokos fordulat.

A Jobbik könnyen rágalmazhat, nincs kormányon s egyhamar nem is lesz.

Borbély Imre, aki pontosan látta a Fidesz hibáit, hiszen egyike volt a Magyarok Világszövetsége vezetőinek, midőn Orbánék 2000. december elején megvonták minden érdemi ok nélkül a kiemelten közhasznú szervezet 200 millió forintos állami támogatását, 2013-ban egyértelműen helyeselte a második Orbán kormány politikájának alapvonalait (Alapvonalait, mondom, az ellenséges sajtó és a nemzetellenes szerzők busás anyagi támogatását például egyáltalán nem helyeselte, mint ahogy azt sem, hogy egyetlen nemzeti történelmi filmeposz sem készült 2010 óta, pedig lett volna rá pénz és ember is).

2015 után pedig, midőn érzékelni lehetett, hogy európai szinten nincs még egy politikus, aki a migránskérdés mögötteseit olyan tisztán látná, mint Orbán, aki ebben az ügyben ráadásul tett is, komolyan fontolgatta, hogy 2018-ban, kifejezetten ezért, a Fideszre voksoljon. E fontolgatás a Jobbiknak a 2016 őszi népszavazás, majd az alkotmánymódosítás ügyében elkövetett nemzetárulása után egyértelmű szándékká izmosodott. A sors közbeszólt, a szándék valóságba ültetésére nem kerülhetett már sor.

Hadd álljon itt Borbély Imre néhány gondolata az Európai Unióról, Orbán Viktorról és a nemzetközi háttérhatalom Európát érintő terveiről.

A szöveg részlet a 2013-ban Tóth Károly Antal által készített életműinterjúból, melyen Borbély Imre haláláig dolgozott, újabb és újabb gondolatokat illesztve a szövegbe.

(Okos Mártonnal, az 1988-ban Juhos Gáborral Párizsig gyalogló hazafival 2006. november 4.-én a Szabadság téren. Fotó: BZSA)

A kérdésben benne foglaltatik, hogy az Európai Unió a valóság ismerete nélkül kéri számon Magyarországtól a demokratizmus hiányát. Az Európai Unió akkora apparátussal rendelkezik, hogy nincs olyan dolog, amiről a vezetők, ha akarnak, akkor ne tudnának. Ha szemmel láthatóan a dolgok ismerete nélkül beszélnek, ezt azért teszik, mert nem érdekli őket a dolgok valódi állása, hanem mert valamit mondani akarnak, az igazságtól függetlenül.

TKA: Vagy elérni akarnak valamit.

BI: Így van. Ami az utóbbi években Magyarországgal történik tulajdonképpen nem más, mint politikai mobbing. Ennek egyetlen kitapintható oka az, hogy Orbán Viktor kormánya szembeszegül a nyugati pénzszivattyúk zavartalan működésének igényével (Bogár László találó megfogalmazása). Megadóztatja a bankokat, adózásra kényszeríti a multikat, csökkenti az ország energiaügyi kiszolgáltatottságát, irányt mutat a „migránsválság” kezelésére, és ezzel egyértelműen szembe megy a háttérhatalom érdekeivel. A háttérhatalomnak gondja és módja van arra, hogy a saját érdekeit képviselő brüsszeli adminisztrációt mozgósítsa a „bűnös” ellen. Ez priméren gazdasági érdek. De van egy ideológiai érdek is, ami ugyancsak a háttérhatalom gazdasági érdekére vezethető vissza: az Európai Uniónak az egyetlen kitapintható ideológiája a hagyományellenesség, azon belül a keresztény- és nemzet-ellenesség, ezzel párhuzamosan a multikulturalitásnak hazudott homogenizálás. Mert a tényleges multikulturalitást nem a „több Európa”, nem az Európai Egyesült Államok, a kontinensszintű föderalizálás teremti meg és tartja fenn, hanem a „nemzetek Európája” felfogás. A kultúra fejlődési kerete a nemzeti társadalom és annak állama, az egyes kultúrák fennmaradásának s így a multikulturalitásnak záloga pedig a nemzeti önrendelkezés és nemzeti szuverenitás, a globalista kultúr-homogenizációnak való ellenállás. El akarják törölni a nemzet fogalmát, a nemzeti értékeket, a nemzetet, mint olyat az európai közgondolkodásból. Ez az EU fő kitapintható célkitűzése. Ezt ki is jelentették. Ez a Jean Monnet-féle út, egy párizsi, nem francia származású emberé, aki bankárrá lett Amerikában, és visszajött Európába ezekkel az „idealisztikus” elképzelésekkel. Ha lehet olvasztótégely Amerika, miért nem lehet olvasztótégely Európa is.

TKA: Mindenki tudja, hogy az „amerikai olvasztótégely” nem olvasztótégely.

BI: Persze. De ő ezzel jött vissza, és ez az ő álma. Ebben partnere volt Kalergi gróf is. Teljes nevén Richard Coudenhove-Kalergi, aki egy nagyon régi arisztokrata család sarja volt, s a húszas években élte szellemi fénykorát. Ő a páneurópai eszme megfogalmazója volt. A „Praktische Idealismus” című 1925-ben megjelent könyvében le is írja azt, hogy mi az ő jövőképe Európával kapcsolatban. Szerinte az európai népek össze fognak keveredni, és végeredményben az európai faj egy sötétebb bőrű fajjá változik. De addig is fontos lesz végigkísérni akarati és vezetői szinten ezt a folyamatot, és segíteni. Persze senki se gondolhatja naivan, hogy könnyű lesz majd az egyesült európai federáció élén egy franciát elképzelni úgy, hogy az elfogadjon egy német hadügyminisztert. Vagy hogy egy német elfogadjon egy francia miniszterelnököt. Ezért az Úristennek hálát kell adni, hogy lehetővé teszi új nemzetközi arisztokrácia színrelépését. És szinte adott már az az intellektuálisan fölkészült, anyagilag jól szituált nemzet és közeg, amely minden nemzeten belül feltalálható. A zsidókra gondol, a zsidókról szól Coudenhove-Kalergi, akik majd az eljövendő egyesült Európánaka tudás- és akarat-elitjét, politikai elitjét fogják adni és közülük verbuválódnak majd azok a miniszterek és miniszterelnökök, akiket mindenki elfogadhat.

Ezzel a Monnet-Kalergi-féle elképzeléssel szemben állt de Gaulle véleménye, aki azt mondta, szó sem lehet erről, a „grande nation” ezt soha nem fogja elfogadni. Szerinte – és ebben csak egyetérthetünk vele - Európa nemzetekből áll, úgy jött létre, nemzetekből, melyeknek évszázadokra visszatekintő szervesen kialakult kultúrája van, és csak a nemzetek egységét lehet elképzelni Európa földjén.

Azóta az Európai Unió a Monnet-Kalergi féle útra lépett, a mesterségesen gerjesztett krízist arra használja fel, amire normálisan a külső katonai fenyegetettséget szokták felhasználni azok, akik egységet akarnak kovácsolni. Az utóbbi idők gazdasági válsága kapóra jött, hogy a háttérhatalom pénzszivattyúi még több pénzt tudjanak „kivenni” az amúgy túl gazdaggá és túl önállóvá váló Európából, de a világ egyéb tájairól is. Lehet, hogy a plusz pénzre a Kína elleni fegyverkezés miatt van szükség. Mindenesetre sok elemző mondja, hogy a gazdasági válságnak nevezett jelenség-együttest mesterségesen hozták létre. Ezt Brüsszel arra használta föl, hogy egy további nagy lépést tegyen a Monnet és a Coudenhove-Kalergi által kijelölt úton a federáció felé. Merkel német kancellár állandóan, mantraszerűen ismétli: „Wir brauchen mehr Europa”, vagyis több Európára van szükség. Ez azt jelenti, hogy federáció kell. Ugyancsak ő egységes európai adórendszert akar bevezetni, ami egy képtelenség, ha belegondolunk. Ezzel teljesen tönkretenné a kis nemzeteket nemzeti mivoltukban.

A Kalergi-terv megvalósítása azzal indult, hogy amerikai nyomásra az ötvenes évek végétől lehetővé tették a török vendégmunkások tömeges alkalmazását Németországban. Máig élő mítosz, hogy azért volt erre szükség, mert egyes ágazatokban való tevékenykedés, amit a köznép „aljamunkának” nevez, a németeknek derogált volna. A valóság ezzel szemben az, hogy a német munkamorál biztosította volna a társadalom és az állam teljes vertikumának a működését. Németország „kulturális színesítése”, a muszlimok tömeges betelepítése, párhuzamosan a multikulturalitás hazug jelszavának propagálásával az ország német jellegének fellazításának s végső soron tönkretételének céljával történt. 1975-től megkezdődött kontinentális szinten az idegen és asszimilálhatatlan tömegek európai betelepítése. E folyamat eredményeképpen oda jutottunk, miként azt Pokol Béla szociológus professzor leírja az „Európa végnapjai” című könyvében, hogy ötven éves távlatban a muszlim többségű bevándorlók mindenképpen többségbe kerülnek. A globális háttérhatalom berkeiben mégis arra jutottak, hogy ezt a folyamatot felgyorsítják. Erről szól a migránsválságnak nevezett tudatos és tervszerű támadás Európa ellen. Ezzel a politikával megy szembe Orbán Viktor. Nem csoda, hogy a torkának esnek.