Hegedűs Tamás: Nemzetstratéga magyar szenvedéllyel, német precizitással

Hegedüs Tamással a nemzeti radikális értelmiséget megszólaltató Visegrádi Disputa 2003-as tanácskozásán ismerkedtünk meg, ahol mindketten előadók voltunk. Ismeretségünk igen hamar barátsággá izmosodott s Tamás részéről kiterjedt rövid idő alatt apámra is, aki szintén becsülte az akkor még fiatal közgazdász felkészültségét, nemzeti elkötelezettségét és briliáns agyát.

Egy virtuális körben mozog(t)unk, de gyakran találkoz(t)unk személyesen is borkóstolókon, éttermekben, politikai rendezvényeken. Tamás volt a Jobbik legfelkészültebb képviselője, aki szaktudásának és nem a pártmunkának köszönhette státuszát. Nem csoda, hogy midőn Vona Gábor a személye iránti vélelmezett lojalitást tette a legfőbb szervezőelvvé és kikerült az első vonalból mindenki, aki nála felkészültebb és/vagy tekintélyesebb volt, akkor Tamás munkájára sem tartottak már igényt.

Az alábbi írás személy szerint nekem azért jelent sokat, mert olyan, mintha a magam gondolatait olvasnám. Tamás leírhatta azt, amit én aligha, mert úgy tűnt volna, hogy az elfogultság beszél belőlem.

(Borbély Imre a kenderesi EMI táborban fejti ki az álláspontját a globalizációról)

 (Hegedüs Tamással folytatott beszélgetéseink egyik legjobbikának az Alabárdos étteremben elköltött vacsora adott apropót. Torkos Csütörtök, 2010)

Hegedűs Tamás:

Nemzetstratéga magyar szenvedéllyel, német precizitással

Kevés olyan ember van, akire kétség és habozás nélkül azt lehet mondani: a nemzetstratégiában gondolkodás egész életét átszőtte, elméleti munkásságától kezdve a gyakorlati megvalósításig.

Borbély Imre ilyen ember volt.

Egész politikai nemzedék nőtt fel lényeglátó és vaslogikával végigvitt elemzésein, amelyek nem elégedtek meg a mélyreható diagnózissal, hanem a cselekvés irányát is kijelölték. Mi, akik egy generációval fiatalabbak voltunk nála, sokat tanultunk életbölcsességéből, hatalmas műveltségéből, karakán jelleméből és akár kíméletlen kritikáiból is.

Egy közös barátunk találó megfogalmazása szerint: igazi pátriárka-alkat volt.

Borbély Imre úgy gondolkodott nemzetstratégiában, hogy az két irányban is nyitott volt. Egyrészt a kor globális, nemzetközi folyamataiba ágyazva fogalmazta meg nemzetpolitikai gondolatait, ahogy ezt a magyar történelem legnagyobbjai is tették. A legjobb példa erre talán II. Rákóczi Ferenc volt, aki a nemzeti függetlenség megteremtésére irányuló harcához, mint célhoz minden esetben a kor diplomáciai realitásai, a nemzetközi erőviszonyok változásai – vagy megcélzott változásai – között reálisan elérhető eszközöket szabta. Nem többet, de soha nem is kevesebbet – a cél az elérhető maximum volt. Ehhez persze széleskörű olvasottság és stratégiai lényeglátás szükséges, ami nem csak Rákócziban, hanem Imrében is megvolt.

Másrészt a nemzet iránti felelősséget soha nem választotta el az egyén szintjén parancsoló elvárásként megjelenő felelősségtől. Az ő világképébe nem fért bele, hogy emberileg megkérdőjelezhető módon is lehetne a nemzet üdvéért cselekedni – ez a fajta „régivágású” közéleti erkölcsfelfogás biztos horgonyt jelentett nem csak saját személyes szerepvállalásában, hanem azoknak a közéleti aktivitásában is, akiknek Imre mintát adott.

Elkötelezett hazafi volt, aki nemzetközpontúságával együtt is univerzális, holisztikus módon gondolkodott. Imre számára evidencia volt, hogy a magyarság csak akkor őrizheti meg, teremtheti újjá erejét, ha egy erős, keresztény Európába tud beágyazódni. Sikeres magyarság nincs sikeres Európa nélkül, és Európa nem lehet másképp sikeres, csak ha saját antik és keresztény alapjaira, mint kősziklára épül.

Keresztény meggyőződése nem egyszerűen hitbeli meggyőződésének politikai megfogalmazása volt, hanem a keresztény civilizációba, annak értékteremtő és értékmegőrző erejébe vetett hitét is jelentette – olyan megközelítésben, amit nem csak hívő keresztények tehettek magukévá, hanem minden felelős, nemzetben gondolkodó magyar is. Ebben a kérdésben nem ismert pardont: a magyarság ősi hagyományai iránti elkötelezettsége mellett is alapkérdésnek tekintette, hogy immár ezer éve a kereszténység is a magyar hagyomány, nemzeti identitásunk szerves része.

Közéleti szerepvállalása a tágabban vett Erdélyben – a történelmi Erdély, a Partium és a Bánság területén – indult, de soha nem szűkült le szűkebb pátriájára. Nemcsak a Magyarok Világszövetségében betöltött és felelősséggel, hatalmas erőbedobással ellátott tisztsége tükrözte összmagyarság-szemléletét, hanem baráti körének összetétele is.

Munkásságából, személyes mintaadásából a többi elszakított terület, az anyaország és a távoli emigráció magyarsága is épült. Az országhatárok nála valóban csak a pillanatnyilag kényszerűen tudomásul vett politikai realitást jelentették, de soha nem a nemzet határait. Az egységes magyar nemzetben való gondolkodás, az egységes magyar nemzet újjászületése életének és közéleti szerepvállalásának mindvégig vezérlő csillaga volt.

Imre intellektusát nem csak gazdag humán műveltsége, történelmi és stratégiai ismeretanyaga határozta meg, hanem fegyelmezett, szigorú következetességre nevelő természettudományos végzettsége is. Szintén visszautalva egy közös barátunk jellemzésére: a magyar szenvedély nála németes precizitással párosult.

Ebbe a következetes világképbe se a hagymázas, légvárakon alapuló álmodozás, se az elvtelen megalkuvás, a nemzetpolitikai célokból való engedés nem fért bele. Az elérhető maximumra tette a hangsúlyt, és ebben a jelzős szerkezetben mindkét szó hangsúlyos volt: az elérhető mellett a maximum megcélzása és szem elől nem tévesztése is. Ezért nem tudott soha megbékélni volt pártja opportunista irányvonalával, ezért is lökte ki magából az a pártlogika, amely csak a rövidtávú mandátum-optimalizálásban és az ebből leakasztható rövid távú nyereségekben – vagy látszateredményekben – gondolkozott.

De amit elveszített vele a versenypárt-logikán alapuló pártrendszer Erdélyben, azt megnyerte az összmagyarság ügye. Borbély Imre munkásságának, merész célkitűzésének és szívós célkövetésének döntő része volt abban, hogy 2010-ben a magyar Országgyűlés elsöprő többséggel szavazhatott a Kárpát-medence minden magyarjára kiterjedő, a szülőföldön maradás mellett is visszakapható egységes állampolgárságáról.

Igen, visszaszerzésről, helyreállításról van szó, mivel a határon túl élő magyarság tagjait és az ő felmenőiket senki nem kérdezte meg annak idején arról, hogy lemondanak-e magyar állampolgárságukról az idegen uralom alatt. A kiterjesztés tehát ez esetben is élő, organikus kötődés helyreállítását, újjászületését jelentette. Egy olyan rend visszatértét, ami organikus fejlődés esetén meg sem kérdőjeleződött volna. Az ennek érdekében végzett kitartó munkája és stratégiai szemlélete éppen arra adott mintát, hogy hogyan lehet radikális (vagyis mélyreható változást eredményező) eszközökkel az organikus szemléletnek, konzervatív értékrendnek megfelelő célokat elérni. Ha a nemzet életében megtört a szerves fejlődés, akkor a kitűzött célnak annak kell megfelelnie, amit külső kényszer és belső destrukció híján a nemzet természetes állapota kellene, hogy legyen. Soha le nem mondva annak helyreállításáról, ha kell: újrateremtéséről. Imre már nem lehet közöttünk, de ezt a leckéjét egy életre szólóan magunkkal visszük.