Wednesday, October 18, 2017

Elkötelezett magyarok német kultúrával felvértezve


Elkötelezett magyarok német kultúrával felvértezve


Gonda Lászlót, a később Kossuth téri néptribunt a kilencvenes évek közepén ismertük meg,az Erdélyi Híradó elnevezésű irodában, amit az alapító-működtető Szőcs Géza szeretett az erdélyi magyar budapesti nagykövetségének nevezni. Nem alaptalanul egyébként.
Laci sikeres vállalkozó volt akkoriban, aki örömmel támogatta a nemzeti rendezvényeket, nem mellesleg ő finanszírozta Borbély Imre 1996-os választási kampányát is.
Igazságkeresése valamint az igazságosság iránti belső igénye, a maga igazáért való kiállása mindig imponált és meghatározó volt abban, hogy ismeretségünk hamar barátsággá nemesedett, mely lassan 22 évre tekint vissza.
Apámmal szinte egyidősek voltak, de ezen túl is nagyon sok közös volt bennük, a kötődés Temesvárhoz és a német kultúrához, a történelem iránti érdeklődés, de persze mindenekelőtt a kompromisszummentes, megalkuvás nélküli, érdekmentes nemzethűség. (BZSA)



Kedves Imre!

Neked írok, az embernek, a barátnak, a bajtársnak, aki ameddig mi, szeretteid, barátaid élünk, lélekben, érzésben itt maradsz, itt leszel közöttünk. Velünk élsz tovább. Ebben az írásban arról emlékezem, ami minket összekötött, és ameddig élek, összeköt, mert itt vagy velünk lélekben, érzésben, gondolatainkban. Szavaid, gondolataid, közös emlékeink, a megalkuvást, gerinctelenséget nem tűrő férfias lényed mind-mind itt maradtak. Nem tudok úgy írni Rólad, mintha már nem lennél, mert Te engem is formáltál, olyan tartást, hitet adtál környezetednek, ami emberségünket, nemzetünk iránti hűségünket erősítette.  Barátságunk az értékrendi azonosság és az abból következő hasonló világnézet mellett közös temesvári gyökereinkre is épült.

A másik fő érzés, amikor e sorokat rovom, a hála a Teremtőnek, hogy megismertelek. Te azon kevesek közé tartoztál életemben, akiért érdemes volt élnem. De ezt családodról is elmondhatom, akik társaságában különösen érezhető lesz mindig a Te családközpontú, jó férji, kemény és empatikus apai, nagyapai emléked, szeretetteljes lényed. Ezt köszönöm Neked és családodnak is, akik engem  családtaggá fogadtak és amikor csak időm engedi ott leszek velük, hogy együtt idézhessük fel közös emlékeinket.

Emlékszem arra, amikor a Szőcs Géza által létrehozott Bem rakparti irodában találkoztunk 1996 nyarán először, majd leültünk egy kerek asztalhoz és figyelmesen meghallgattál. Az tűnt fel elsőre, hogy minden szavamra figyelsz és közben kemény tekintettel a szemembe néztél. Szokatlan volt, de egyben erőt adóan azt jelezte, hogy egy nemes tartású férfivel beszélek, aki akkor még ismeretlenül is komolyan vesz engem. Számomra drámai következményekkel járó, máig meghatározó eseményt mondtam el Neked, mert első pillanattól kezdve éreztem, hogy nem élsz vissza a bizalmammal, amit meg is őriztél, csak annak mondtad el jóval később, akit érintett.

Ez volt barátságunk kezdete.

De ami minket a második pillanattól összekötött, az elsősorban közös gyökereink, édesanyám és a Te szülővárosod, Temesvár, ahol Ó-tatám is született, ahol az ő porhüvelye is nyugszik, ott ahol most Te is és nagyobb családom tagjai is. Ő volt a másik meghatározóan kemény férfi példaképem, mint ami Te is lettél. Csak később tudtam meg szerénysége folytán, hogy milyen fontos közéleti szerepet játszott ő is a legnehezebb időkben is, ahogyan Te is.

Megtisztelő volt, hogy együtt lehettem veletek, az általam 1989-ben szinte szentként tisztelt Tőkés László püspök úrral, bajtársaddal, kik később az enyéim is lettek, vagy Tempfli József püspök úrral, de még sokan másokkal, akik ugyanazt teszik ma is, mint amit Ótatám, Agátsy János és akkori bajtársai megéltek, tettek a megszállók által generált szinte azonos fullasztó légkörben.

Ő 1944. április 4-én (!), mint a temesvári elnök, részt vett Nagy­enyeden a Hangya Szövetkezetek Szövetségének 21-ik közgyűlésén, ahol a jelenlevők soraiban Márton Áron gyulafehérvári római katoli­kus püspök, Nagy Ferenc református püs­pök-helyettes, Gál Miklós uni­tárius egyházi főgondnok vala­mint a romániai ma­gyarság másik nagy egye­sü­le­tének, az Erdélyi Ma­gyar Gazdasági Egyesületnek az elnöke, dr. Szász Pál is vé­gig­ülte a tanács­ko­zást. Az akkori erdélyi és bánsági magyar nemzetiségű veze­tő, élvonalbeli ér­telmiségiek döntő há­nya­dához hasonlóan 1944 őszén Ótatámat is Zsilvásárhelyre (Târ­gu Jiura) internálták, ahol több hónapon át tar­tották fogva, ahogyan Téged pedig a Ceausescu diktatúra idején a Securitate 11 alkalommal próbált sikertelenül megtörni. Te ennek ellenére 1989. decemberében is ott voltál ahol lenned kellett, fiaiddal, Zsolttal és Szilárddal, akikből igazi férfit neveltetek. Ezek a példák és most már fizikai távolléted keményebbé tettek engem is, mert helyetted is tovább kell küzdenünk szeretett nemzetünkért, családunkért. Annak a német–magyar városnak a légköre hatott mindkettőnkre, ahol Ótatám is született, élt, ahol a Te szüleid, nagyszüleid is, akik Temesvár építőköveit formálták azzá, amit ma már kevesen ismernek.

Amit veled megélhettem hosszú autós útjainkon folytatott beszélgetéseink alkalmával, azt Ótatám verse fejezte ki a legjobban;

Találunk néha idegenre.
Azt hisszük nem érti szavunk,
S pár mondatára úgy érezzük,
Régen ismerősök vagyunk.

És élnek velünk közös sorsban
Régóta ismert emberek,
S mi olykor, hogyha szólnak hozzánk
Úgy érezzük Idegenek.

Az emlékeim leperegnek, mint homokórán a szemek, mert szinte megszámlálhatatlanul sok van, amelyek mind hozzád, Zsolt fiadhoz és nem utolsósorban szép családodhoz kötnek. A nemzet iránti példamutató, etalonnak tekinthető elkötelezettséged alapjából kiindulva, majd az általad létrehozott Interconfessió konferenciáin át, a székelyföldi, Tőkés László nevével fémjelzett nagygyűlésekig és az RMDSZ kongresszusokig, ahol azok, akik az általad kezdeményezett Kolozsvári Nyilatkozatra felesküdtek, megtagadták fokozatosan megtagadták a dokumentum betűjét és szellemét.

De közös helytállásunk a Magyarok Világszövetsége Kongresszusain, vagy a nemzetstratégiai munkáidba, írásaidba való betekintésem, a Magyar Kisebbségben megírt tanulmányaid, a hármasban Zsolt fiaddal folytatott értékes és tanulságos beszélgetések, mind meghatározó élmények voltak számomra. De feledhetetlen a családoddal eltöltött retyezáti kirándulás is, az 50-ik születésnapunkon megejtett koccintás egy magashegyi tengerszem mellett az oda felcipelt kristály pohárba töltött pezsgővel.

Összekötő kapocs volt, hogy mindketten jól tudunk németül, és az is, hogy őseink, akik részben nyugatról származtak, elkötelezett magyarként, német kultúrával is felvértezve tették különlegessé Temesvárt, ahol az első közvilágítást állították föl Európában, az első vasbeton hidat a világon, tették a Szent Korona Országa egyik meghatározó ékkövévé Temesvár Szabad Királyi várost. Abban a városban alkottak, ami végül is kiváltotta 1989. december 15-én azt az összefogást, aminek példája remélhetőleg jövőbe mutató lesz.

Hiszek abban, hogy egyszer azonos dimenzióban újra együtt leszünk, ott ahol Te már tudod mi vár rám is, és majd onnan figyelhetjük, védő szárnyakkal óvhatjuk együtt családjainkat, fiainkat, unokáinkat.

Gonda László

No comments:

Post a Comment